Elmélkedéseim és értelmezésem a hős útjának formulájával kapcsolatban, melyek születtek Joseph Campbell „Az ezerarcú hős” (1949) műve alapján. (The Hero with a Thousand Faces (1949)). Melyben a világon létező mitológiák által párhuzamosan megosztott archetipikus hős utazásának elméletét tárgyalja, s amelyet ő maga monomítosznak nevezett el. Rám nagy hatást gyakorolt Campbell munkája és irodalmi értelmezéseim, kritikáim, illetve elemzéseim során erőszeretettel alkalmazom az általa felállított tételeket és formulákat.
A történetek igen nagy része a „Hős útja” formuláját követik, vagy éppen annak egy megváltoztatott alakját, de ettől még az alap ugyan az marad.
A „Hős útja” és a mítoszok elválaszthatatlanok. Amikor a „Hős útja”-ról beszélünk, egyben a klasszikus értelemben vett mítoszokról is beszélünk.
Ez a formula szolgál arra, hogy az adott személy bele tudja magát helyezni hősünk szerepébe, és többé-kevésbé az ő szemein, az ő személyén keresztül megtapasztalni a világot. A hős általában a „jó” oldalon van. A történet folyamán végig kell mennie egy ösvényen, mely különböző megpróbáltatásokkal van tele övezve. Így próbálja meg átadni számunkra a történet mondanivalóját és tanulságát.
Kitágítva ezt a fogalmat, a mi életünk is lerajzolható ezzel az ábrával. S ahogy a hős előtt, úgy elénk is akadályok tárulnak. A történetek hősei ideális alakok, de mégis emberiek. Elsőre nem tudják meglépni az akadályt, elbukhatnak, vagy el is buknak, de mindig felállnak. Teljesítik útjukat. Az emberi léthez hozzátartozik a halandóság és a bukás is. Nem mindenki lesz képes felülemelkedni a benne lévő rosszon, és nem mindenki lesz képes leküzdeni az előtte lévő akadályt. Viszont még ha el is bukunk, vagy rossz útra tévedünk is, megválthatjuk magunkat és lelkünket. A „Hős útja” formulának egy változata, amikor a történet a megváltásról szól. Például egy anti-hős hőssé válása, vagy egy gonosz karakter önfeláldozása a jó érdekében.
A „Hős Útja” formula elemzése:
Az út az ismert világban kezdődik. A szereplő ekkor még egyszerű életet él, az ismert világ szabályai szerint. A hétköznapi élet képe.
Főszereplőnk az út elején szembesül, a kalandra hívassál, melyet néha már tülkön ülve vár, s néha nagy bátorság kell, hogy elinduljon rajta. Ez a komfortzónából való kilépést jelenti. Ezzel veszi kezdetét a jellemfejlődés, az út, melyen megtalálja önmagát és a valódi célját. A kalandra hívás csak egy katalizátor, nem feltétlenül jelenti a valódi célt. Itt már megjelennek az ismeretlen erői, melyet hívhatunk természetfeletti jelenségnek, általában a kalandra hívó, az ismeretlen világból való, s ő szolgál előfutárként.
Az első próbát az jelenti, hogy átlépi az ismert és ismeretlen világhatárát. Itt olykor megjelennek az ismeretlen világ őrei, melyek az első legyőzendő akadályt jelölik. Ezek az őrök nem feltétlenül kell, hogy szereplők legyenek, lehetünk mi magunk is, akik nem merünk belépni a barlangba, s le kell győznünk a félelmeinket.
Az ismeretlen világban felborulnak nézetei, a szabályok mik szerint élt már nem érvényesek. A szabadság megismerése. Ezzel együtt a hős formálhatóvá válik.
Ezzel méltónak bizonyul a hős, hogy mentora a tanítványául fogadja. Itt elkezdődik a tanulási folyamat. Viszont itt még vezetik kezünket. Az első akadályok ugyan nehezek, a megszokottól eltérőek, de még csak arra szolgálnak, hogy felkészítsenek az út további részére. A tét még nem túl nagy, s esetenként találkozhatunk első segítőinkkel. Ez után eljön a pillanat, hogy mesterünktől el kell válnunk.
Ekkor már a próbák nehezednek, s a bukásnak tétje is magasabbá válik. Az eddigi kihívások mellé megjelennek azok a kísértések, melyek elől mesterünk óvott. S amely ellen az elmének is erősnek kell lennie. Viszont nem feltétlenül kell ezt az utat egyedül teljesíteni. Ilyenkor ismersznek meg az igazi segítők, kik mind újabb értékeket és leckéket hoznak. Vagy a hőssel együtt fejlődik egy korábbi segítő. Az úton mindenkivel, okkal találkozik a hős, s mindenki tanít neki valamit, legyen barát vagy ellenség. Minden azért történik, hogy a végső csatára felkészülhessen.
A sikerek és a próbák után jön egy mélypont, a sötétség. Ez lehet bármilyen tragédia, vagy negatív karakterfejlődés, kudarc, egy nehéz próba elbukása. Mert utunk során meg kell ismernünk a rossz oldalt is, hogy le tudjuk győzni. Ilyenkor a bennünk lévő rossz kerül fölénybe. Ez akár jelentheti azt is, hogy pillanatnyilag feladtuk a harcot. Ilyenkor a hős a gonoszok oldalán is találhatja magát, igen könnyen.
A mélypontból való kijutáshoz kell, hogy a hős eljusson a felismerésig. Megértse a rosszat is, a világ természetét. A kinyilatkoztatás. Mikor eljut egy fejlettebb szintre az által, hogy elbukik. Vallási értelemben, hogy megtalálja Istent. Hogy megértse, ő egyben ember, aki istent szolgálja, s egyben isten is maga. A bálna gyomra és az onnan való kijutás. Ehhez a fényre van szükség. Ami azzal egyenlő, hogy erőt veszünk magunkon még a legrosszabb ponton is és felállunk. S így elnyerhetjük a megváltásunkat. Ez átvitt értlemben egyfajta halál és újjászületés.
Ekkor kezdődik meg a hős teljes átalakulása, a jelleme fejlődésének utolsó szakasza. A lecke, ami a szabadsággal jár és maga a felelősség. Így végül elnyeri a karakter a végső formáját. Megszerzi mindazt, ami a végső próbatétel teljesítéséhez kell. S így jut el a megbékéléssel önmagával és minden mással. Fontos, hogy ekkor akár maga az ismeretlen világ is átalakulhat a hős számára, s végül lehet az ismert világ, ami az otthont jelenti majd.
Az utolsó próbatétel után a hős megkapja jutalmát. S hazatér. Útja végére ért. Ekkor jön a felismerés, hogy a jutalom maga az út volt. Teljesen más személy az, aki hazatért, s más aki elindult. Ha vallási alapon közelítjük meg, akkor eljutott a spiritualitásig.
Viszont ekkor ismét az ismert világban találja magát, s a kör újraindul.
Az igazi érték:
Az út mindig az ismert világban kezdődik és ér véget, de az ismeretlenen vezet keresztül! Szokták erre mondani: Ahhoz hogy elérj, valamit az életben ki kell lépned az ismert világból. A barlang ahová félsz belépni, tartalmazza azt a kincset, amire épp szükséged van. Ehhez le kell győznünk a saját féleleminket. S a végén pont ez lesz az igazi érték és nem pedig a csillogó arany, amit a sötét lyukban rejtettek el.
Az ismeretlen világ a történet folyamán megváltozhat, s átveheti az ismert világ szerepét.
Nagy bátorság és erő kell ahhoz, hogy valaki elinduljon az útján. Sokszor teljesen mindegy, hogy maga az út hová vezet, mert az igazi érték és kincs az maga az út lesz, vagy éppen azok, akiket az úton megismerünk. Mert közben megtaláljuk önmagunkat.
A „Hős útja” egy tanulási folyamat. Nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy életünket és minket a sikereink és kudarcaink irányítanak. Tanulnunk kell ezekből, s tovább haladnunk. A „Hős útja” egy kör, s ezen a körön mindenki tart valahol.
Minden út tele van állomásokkal, melyek néha látványosabbak, olykor csendesek, fájdalmasak vagy épp vidámak, drámaiak, komolyak, vagy viccesek, örömteliek. Van, hogy a mélybe visznek, a bukásba, melyből fel kell állni, vagy épp a csúcsra, a dicsőségbe. Viszont mindennek egy a lényege; tanulnunk kell ezekből, s az emberektől, akikkel az úton találkozunk.
A másik, ami szembetűnik és fontos, hogy a kör és az események duális jellegűek. Jó-rossz/szomorú-örömteli. Viszont mind kettő szükséges. Meg kell ismernünk a jót is és a rosszat is. Egyrészről, hogy megtanuljuk értékelni a jót és az életet; mert pont attól szép, hogy rövid és attól értékes, hogy véget ér egyszer. Másrészről pedig, hogy megértsük mind két oldalt. Ha képesek vagyunk megérteni a gonosz természetét, nem csak a jóét; vagy kivetítve, ha képesek vagyunk több oldalról megvizsgálni a dolgokat, akkor sokkal sikeresebbek leszünk. Előnyt jelent, ha meg tudod érteni a másik fél helyzetét és motivációját, a hajtóelemét. Vagy ez épp maga lesz az igazi megoldás.
Az úton szerzett tapasztalatok és leckék, melyeket megtanultunk végül a mi hasznunkra válnak. Értékesebbek lesznek bármilyen drágakőnél. Formálnak minket, de nem szabad, hogy irányítsanak. A gyeplőnek a mi kezünkben kell lennie. Ezzel akadályozzuk meg, hogy a bennünk élő rossz nyerjen. Sosem a könnyebb út lesz a megoldás. Tanulság nélkül nincs értéke. S végül értékesebb emberré válhatunk. Vagy bizonyos esetekben maga az emberré válás folyamata a „Hős útja”.
Bárki lépje is életedbe, ne feledd, mindenki pont akkor érkezik, amikor szükség van rá, s eljött az ideje. Mindenkitől tanulhatsz valamit.
Utunk során találkozunk majd olyanokkal, akik mint mestereink, tanítóink kísérnek minket. Felkészítenek, hogy keresztüljussunk az ismeretlenen. S lesznek, akik mint társak, vagy segítők formájában jelennek meg. Lesz, aki végig kísér, de lesz, aki lemarad, vagy akivel útjaink elválnak. Mind-mind értékes ember, s mindtől tanulunk valamit. Talán éppen egy utunk arról szólt, hogy találkozz egy bizonyos személlyel. Nem lehet tudni, a sors mit tartogat számunkra.
Minden embert, legyen rossz vagy jó okkal ismerünk meg. Legfőképpen, hogy tanuljunk valamit az illetőtől. Mindenki hoz valamit a másik életébe. S nem lehet tudni, hogy te éppen milyen szerepet töltesz be más életében. De végül minden szerep köre ránk kerül majd. Erre egy megfelelő példa, mikor a tanítványból végül mester lesz, s miután megjárta saját útját ő is tanítványt fogad.
Másik ilyen példa mikor a mester útja azzal zárul, hogy feláldozza önmagát tanítványáért, hogy saját útját végig járhassa. Hiszen a mester már bejárta saját útját. S az öregek feladata, hogy a fiatalok életében azzal a céllal legyenek jelen, hogy segítsék őket. Ez akár egy szép metafora is lehet a szülők szerepére a gyerekeikért.
Az úticél végül nem egy hely, vagy egy tárgy, vagy egy cselekvés lesz. A végső cél az egyén fejlődése, önmagunk megtalálása.
Az út rávetítése a modern világra:
Saját történetünk hősei mi magunk vagyunk.
Az ember általában a „jó” szerepében látja magát, és ebbe helyezi bele magát. Sosem azonosítja önmagát a „rosszal”. Mindig a „rossz” ellen küzd, amely számára akadályt jelent, vagy magát a létezés megszűnésének lehetőségét.
Igazából ez csak egy kettőség, nem minden esetben behatárolható, hogy az adott tevékenység az ténylegesen jó-e vagy rossz, ez csak az adott történet nézőpontjából tűnhet jónak vagy rossznak. Az ellentétek harcáról van szó, az ember kettős természetéről.
Hogy megállapítsuk egy adott cél jó-e vagy éppen rossz, ahhoz mindig vissza kell nyúlnunk az alap emberi értékekhez és törvényekhez. Bár ez nem adhat választ mindenre, mert az életben rengeteg szürke területtel találkozunk, ahol nincs jó vagy rossz döntés, csak maga a döntés és a következménye. Így bővültek ki a modern történetek, melyek már ezen szituációkat is próbálják bemutatni és elemezni, ahol az ellenlábas, ugyanolyan jó értékeket képvisel, mint hősünk, csak a másik oldalon áll.
A régi mítoszok a „Hős útjának” formulájával operálnak, és az adott egyszerű eseteken keresztül mutatják be mik az alap emberi értékek, mik tesznek minket emberré. Elmagyarázzák e folyamat során, hogy honnan jöttünk, és hogyan tudunk igaz életet élni, mely során emberré válunk. Az akkori egyszerű szituációkban, mikor még kevés szürke területtel találkoztak ez szépen működött. Így egyszerűen váltak vallások alapjává. A mai bonyolult világunkban azonban ez csak alapként szolgál. Megadják az alap emberi értékeket és törvényeket, de nem tudnak felkészíteni az életre. A mai világunkra már nehezebben lehet rávetíteni a „Hős útjának” formuláját. A rengeteg szürke terület miatt, a legtöbb esetben a jó és rossz viszonya csak nézőpont kérdése. A mai világban már nem léteznek teljesen fehér és fekete karakterek. Mindenki tett már olyat, ami mások szemével nézve rossz, de mindenki tett jót is, még ha az a saját szemünkkel nézve nem is volt jó tett.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a régi kor emberei fekete-fehér egyszerű világban éltek. Csak egy lassabb világban. Kevesebb szürke területtel találkoztak. A cselekedeteiket a teremtőnek, isteneiknek vagy bármely felsőbb akarat/terv részének tekintették. Erre jó példa lehet bármilyen vallásháború. Tele voltak szörnyűséggel minden oldal részéről, mégis a saját nézőpontjából mindenki jónak és igaznak látta.
Az ember egész élete folyamán döntéseket hoz, és ezek következményeivel kell együtt élnie. Mindenki törekszik a jóra, viszont e törekvés sokszor vezethet pont a rossz irányba is. Aki például mindenkinek meg akar felelni, csak eladja a lelkét az ördögnek. Minden döntés vezet valahová, és minden egy nagy folyamat része. Akció-reakció.
Vegyünk egy egyszerű példát: Tolvaj bemegy a boltba és ellop valamit. Ez egy eredendő bűn. De vajon az a tolvaj miért tehette? Ha, csak mert ez volt a könnyebb út, akkor bűnös. De mi a helyzet akkor, ha más lehetősége nem volt? Mert tegyük fel a rendszer vagy a környezet, amiben él idáig nyomta és süllyesztette? Ha a rendszer, amiben élünk erre kényszeríti az embert, akkor a rendszer nem jó és a vezetők a bűnösök. De mégis a tolvaj lesz majd börtönben.
De vehetünk alapul egy másik példát is: Valaki megtámadott, az életedre tört, s te magad védelmében elvetted az ő életét. Ez lehet véletlen, de lehetett egy szándékos tett is. Ez is egy ősi bűn, hiszen embert öltél. De senki sem fog téged ezért bezárni vagy megbélyegezni, mert önvédelemből tetted. Ismét a jó szerepébe került az illető, pedig bűnt követett el. Ráadásul nem lehet tudni, hogy aki épp rátámadott az jogosan tette e? Esetleg volt e közös múltjuk, melyben az illető már tönkretette támadója életét…
A nap végén viszont egyik se fog számít, és ez ugyan olyan szürke terület marad majd. Viszont minden azon múlik, hogy milyen hatással lesz ez a mi életünkre, és hogy tiszta lelkiismerettel tudunk e tovább haladni.
A mítoszokban a „Hős útja” pontosan erre hivatott, az adott nézőpontot és értékeket jónak feltűntetni, azzal hogy a karakter szerepébe tudjuk helyezni magunkat. A lehetőségek adottak. Mindenkinek a saját nézőpontja lesz a jó, mert az ember mindig a „jó” szerepébe helyezi magát.
Nem lehet letagadni, hogy a döntéseink és a tetteink saját önös szükségleteinket elégítik ki és a legtöbb esetben minket szolgálnak. Nem szabad megengedni azt a luxust, hogy egy dogma, vagy egy eszme mögé bújjunk. Ez sosem vezetett eddig jóra. De törekednünk kell arra, hogy jót cselekedjünk. Önzetlennek, és megértőnek kell lennünk embertársainkkal szemben, és segíteni, ha szükséges! Törekedni kell a jó döntésekre, melyek tisztább emberré tesznek minket. Talán a megoldás az lenne, ha egy egyszerűbb életre törekednénk, s nem mindenki a csúcsra akarna feljutni, s közben mindenkit és mindent eltiporni.
Mit jelentenek számomra a mítoszok és a „Hős útja”?
A mítoszok, s a „Hős útja” sokszor megnyugvást adhat nekünk. Egyfajta menekülés is lehet. Ugyanis képes minket kiemelni a szürkeségből, képes minket egy magasabb szintre juttatni, akár csak egy röpke időre is. S végül akár fejlődhetünk is ez által. Átgondolva és mérlegelve eddigi tetteinket. Én hiszem, hogy az életünk is a Hős útját követi. Azt kell megértenünk és elfogadnunk, hogy az ember egyszerre jó és rossz is. S hogy ez egy körforgás. Ebből a körforgásból nehéz kiszakadni, de vajon érdemes e? Az biztos, hogy nehezen, de ez lehetséges. Erre senki sem tud egész választ adni, mindenki csak egy töredéket.
Tőlem se a megoldást várjátok, mert mindenkinek saját magának kell rálelnie a tökéletes útra. Csak egy kis útmutatást tudok adni, semmi többet.
Számomra a legmegfelelőbb utat a japán kultúra művei jelentik, melyek rávezetnek arra, hogy foglalkozásom és életem tökéletesítsem, de emellett megtaláljam az értéket az egyszerűségben és erre törekedjek. Személy szerint hitem alapját a régi korok mítoszai adták meg. S hiszek a lélekben és egy fajta túlvilágban. Nem a szokásos pokol és menny vagy Alvilág és Elysium képzetében, hanem egy kollektív másvilágban, amely köztes állapotot jelent életek között, mert számomra a lélekvándorlás jelenti a dolgok magját.
Végül minden történet csak egy a sok közül…