Egy gyönyörű ablak nyílt a természetre ezzel a romos építménnyel, amely szépen illeszkedik az arborétumba. A szegedi arborétum, avagy más néven a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje maga a csodák és a tudás helye, de egyben a természet ember alkotta kategóriájának testamentuma is, amely már inkább mű, mintsem természetes vagy vad. Eredetileg azt a címet akartam adni ennek a képnek, hogy „Ablak a vadonba”, viszont ez nem lett volna találó és igaz sem. Azonban érdekesebb azon a témán filozofálni, hogy vajon létezik-e még igazi természet, vagy maga a vadon. Itt nincs vadság, ugyanakkor itt van a természet békéje, amelyet az emberi civilizáció idealizáltan hozzátesz a természethez, amely önmagában egyáltalán nem békés. Amit ebben a gyönyörű arborétumban találhatunk, amely a város valóságának egy darabját követelte magához, az a természetnek egy darabja, és az a békesség, amelyre vágyunk, de nem lelhetjük, s ez megtestesül a békésen szundikáló macska szobrában is.
