Miről ismerszik meg az ördög, vagy más népies nevén, az ördeg? Az ördög az általában trükkös, nagyon okos és csuda ravasz. Általában átveri az embereket, mivel mindenféle üzleti ajánlatokkal próbálkozik náluk, amelyek nagyon-nagyon kecsegtetően hangzanak, ám igazából mindig van bennük valami trükk vagy csavar, ami miatt csak ő járhat jól vele. Ezen felül mindig próbálja megoldani okosban, ami hát valljuk be egy igen nagyon is magyar vonás.
Mi magyarok általában mindig mindent meg akarunk oldani okosban. Erről ismerszünk fel. Az első gondolat állandó jelleggel az, hogy hogyan lehet kijátszani a rendszert. És általában a második lépés mindig ennek megkísérlése. Amely vagy bejön, vagy nem… de a lényeg, hogy ugyan olyan ravasz ez a magyar népség, mint a róka, vagy mint az ördeg.
Az ördög ábrázolása sokszor hasonló valami patás lényhez, ami félig ember, félig kecske. Sokszor ábrázolják szarvakkal a feje búbján, kacifántos szemöldökkel, kecskeszakállal és pedert bajusszal. Valamint akad olyan elbeszélés is, mikor hegyes villában végződő farka van, vagy kettéágazó nyelve, illetve három ágú szigonya van – vagy is hát inkább mi is az valójában? Vasvilla! És ha jobban belegondolok, vagyis ha jobban megnézem ezeket az ábrázolásokat, akkor kinek van vasvillája, pedert bajsza és borzas szemöldöke? Az egyszerű magyar parasztembernek!
Tehát ezek az ábrázolások csupán gúnyt űznek az okos magyar parasztemberből, aki mindig túl jár a külföldi emberek eszén. Magyarul csak a magyar tud gondolkodni, mások máshogy állnak a világ ízéhez és színéhez. Valahogy így trükközni mindig csak a magyar ember akar – csak mi akarjuk megoldani okosban. És talán itt is lőjük önnönmagunkat lábon mindig…
Nah, de a lényeg a lényeg, visszatérve az ördegre, mindig üzletel, és mindig tanít a világnak valamit. Egy félreértett pára ez. Sokszor gonoszként néznek rá, ám természetéből adódóan mégsem a világ kétdimenzióságát erősíti, hanem éppenséggel pont azt az elgondolást, miszerint a világ nem fekete s fehér. Az ördög kérdez, kételyt ébreszt, és leckével szolgál, ami olyan egyszerű s világos, mint a tény, hogy nap van az égen. Rávilágít mindnyájunk halandóságára és arra a tényre, hogy egyikünk sem szent, s a bukástól egy hajszál választ el minden embert. Mert van, hogy ravaszságában az ember legjobb tulajdonságát fordítja önmaga ellen, legyen az bármi. Kedvesség, okosság, jóság, erő… mindenhez társul valami, amelytől tökéletlen lesz, s így ott a rés a pajzson, ott a hiba a rendszerben, amelyen keresztül meg lehet oldani okosban.
Szóval ezért van az, hogy a magyar ember szinonimája az ördögnek a nyugati világban. Pedig a magyar ember csak okos, és másokat is okosságokra tanít, még ha nem is épp hagyományos módszerekkel. Mert minden áron meg kell oldani okosban – és annak valaki a kárát látja mindig. Az ördög pedig… valójában csak egy szerencsétlen magyar volt.