Egy pillanatra elméláztam és erősen fókuszálva az előttem lévő karosszék finoman megformázott kecses vonásaiba mélyedtem, míg a sebesen száguldó vonatról nézve a táj teljesen elmosódott a számomra. A háttérben nem volt más csak egy massza, mely zöld, kék és barna...
Varjúszárnyak fekete csapására ébredt a hajnal.
Esőcseppek kopognak a hideg ablakon…
Kocsmafilozófia és asztali beszélgetések.
Íródott Szegeden, a Radnóti kávézóban, 2023 november végén.
Egyszer régen élt egy fekete ló, egy csodálatos bestia. Patáival a végtelen földeket szelte. S ugyanebben a korban, nem messze a palotától, élt egy fehérszőrű pásztorkutya is, kinek szőre úgy csillogott a nappali fényben, mint az igazgyöngy.
Ez pedig az ő történetük…
Tulajdonképpen mivel foglalkozom? Mi is az az anglisztika valójában? És mi a magyar társadalom viszonya az egyetemmel és a kultúrával?
Ha a tárgyak mesélni tudnának, vajon milyen történeteik akadnának? Vidámak és boldogok, esetleg komédiákat? Vagy tán tragédiák, s a szenvedésről és a szomorúságról mesélnének? Netán egy-egy örök pillanatból maradtak reánk…
Mindszentek napján íródott e versem, s melyet a temetőben tett sétám ihletett, miután tiszteletemet tettem anyám sírjánál.
A messzi Kelet kietlen táján áll egy Magányos Őrtorony. Szüntelen figyeli a Végtelen Zöldellő Keleti Fűtengert, várva hogy a lóháton nyargaló horda lecsapjon a Nyugatra. Bár e torony elhagyatottan áll az üres táj fölé magasodva…
Már a nap is lenyugvás felé vette útját, mikor három huszár tévedt be egy útmelléki, igen kicsinyke, ám eléggé zsúfolt csárdába…