Ezt a blog bejegyzést nem szeretném hosszúra nyújtani, elsősorban azért, mert már írtam a kritika fontosságáról. Most azonban inkább a kritika jelenségéről és a kritikával kapcsolatos ellenszenvről szeretnék írni.
Sokan úgy élik meg ha kapnak egy kritikát, mintha egy világ omlott volna össze, vagy mintha összeesküvés történt volna ő ellenük. Arról nem is beszélve, hogy mennyire nem kívánt dologként van kezelve. Sokan elzárkóznak tőle és nem hajlandók elfogadni, hogy természetes jelenségről van szó – amely mellesleg szolgálhatja a fejlődést és előrehaladást. Összességében, a jelenség szépen rávilágít, hogy az emberek világképe és az egyes emberek egója mennyire törékeny.
Manapság sűrűn látom, legfőképp olyan közösségi platformokon, mint a Twitter (most már X) és a Facebook, hogy az alkotók olyan jellegű posztokat raknak ki, amelyekben azt ecsetelik, hogy nem kérnek kritikát a közszemlére kitett műveikkel kapcsolatban. Namármost, ha valaki publikusan a világ szeme elé rak valamit, akkor arra természetesen jönni fog valamiféle kritika. Szintén természetes módon nem minden kritika lesz pozitív. Ezek miatt panaszkodni szerintem nem, hogy értelmetlen, hanem balgatag dolog is. Ha egy tér közepére kiállítok egy szobrot azt is nap mint nap éri kritika, akár csak gondolat formájában is – így, ha az internetre felpakol valaki valamit, és meg is osztja az, akkor viselje a következményeit annak. Nem csak a pozitív kritikát kell üdvözölni. Meg kell tanulni kezelni minden nemű kritikát és differenciálni is érdemes, hogy a kapott kritika kitől és milyen kontextussal érkezett. Máshogy kell kezelni egy személyes kritikát, egy olyan személytől, aki közel áll hozzánk és máshogy azt, amelynek nincs hozzáadott értéke és egy teljesen idegen embertől érkezett. Valamit meg kell tanulni elengedni.
Ebben a mai túlzottan is politikailag korrekt világban viszont tisztelet jár annak, aki ki mer tenni valamit és ki meri mondani a véleményét, s majd kiállni mellette. A kritika is ebbe a kalapba tartozik. Mivel a kritikust sokan piócának, élősködőnek vagy legjobb esetben is a szükséges rossznak tartják, így árral szemben kell evezni ilyen esetekben. Viszont a kultúra szempontjából ez egy nagyon fontos tevékenység és hálátlan szerep, de szükséges, különben nem lenne értéke semminek és nem lenne kultúra maga sem.
Személy szerint én örülök, hogy van ahhoz felület, hogy elmondjam és megosszam a gondolataimat a világgal. Viszont néha frusztráltságot is érzek amiatt, hogy mennyire darabokra tud szakadni a társadalom és mint apró szigetek, elszigetelődnek egymástól ezek a közösségek. Szekta mód működnek és mindennemű kritikát harcos kedéllyel fogadnak. Ez a jelenség mára már mindenhol ott van és burjánzik minden közösségben. Tehát szekta szerű imádat övez manapság már mindent és mindenkit, a könyvektől a videójátékokig, alkotóktól a politikusokig, és ami a legveszélyesebb, hogy ez önkritika nélkül történik.
Bármilyen műalkotást vagy kulturális terméket sok különböző módon lehet élvezni, szeretni vagy épp nem kedvelni. Ez vonatkozik személyekre is, lehet bárkit tisztelni, vagy nem kedvelni. De attól, hogy valaki szeret valamit, vagy tisztel valakit, még lehet kritizálni, sőt, attól, hogy nem szeret valamit az ember, még lehet látni az értékét. Ez a kritika nélküli gondolkodás van jelen mindenben, és talán ezért is tart itt a világ. Birka módjára követnek az emberek mindent és mára már inkább csak szekták vannak, sem pedig közösségek.