A Neon Genesis Kunság csapata által csak Marciként hivatkozott író tollából megjelent a Neon-Budapest című szatíra, amely a többi admin együttműködésével készült. A regényt — hosszú várakozás után — a közösség (velem együtt) nagy örömmel fogadott. Figyelem, az írás SPOILEREKET tartalmaz!
Egy irodalmi műnél mindig nagyon fontos megvizsgálni, hogy milyen hatást is kelt az olvasóban, valamint milyen hatása van, vagy épp lehet a társadalomra nézve. De arra a kérdésre is fontos válaszolni, hogy hogyan interpretálja valaki azt, amit épp olvasott. Én személyesen nem ismerem az írót, és nem tudom, hogy milyen valós szándék vezérelte ennek a regénynek a megírásánál. Azonban bármi is volt a pontos cél, egy rendkívül fontos irodalmi alkotásról van szó, amely pontos képet fest a 2020as évek fiatalságáról, a domináló ideológiákról és a magyar társadalomról. Illene mindenkinek elolvasni, mert e szatíra olyan kritikával él – egyik kurzust sem kímélve – a hatalmas „Kultúrharcok” közepette, amellyel egyfajta önkritikát gyakorolhat az olvasó és a társadalomnak ezzel gyógymódot kínál a különböző rákfenékre, amelyek megfertőzték azt.
A Neon-Budapest című szatírát két fő részre tudnám osztani, azonban mind a két részt legfőképp az irónia és az ironizáló humor dominálja. Az első rész belülről mutatja be a budapesti egyetemekre járó fiatal bölcsészeket és az őket ostromló ideológiákat, amelyeket némelyek „pózerkedésből”, míg mások komoly elhatározással követnek. A második rész viszont már egy háborús regény leíró műfajával vázolja a végletekbe menő véres harcot, amely a fiatalok azon szócsatáiból és „gerilla” hadműveletekre hajazó lázadásukból nőtte ki magát, melyet az egyes kocsmák és kávézók asztali mellett és mellől rendeztek vagy indítottak. Azonban ezeknél sokkal mélyebb gondolatok és erősebb szimbólumok tarkítják az elbeszélést, melyet retrospektív módon mesél el a regény egyik főszereplője – Partizán.
Előszöri is, ez egy tökéletes szatíra a mai Magyarországról és bizonyos fokig a nyugati világról. Egyesek számára ijesztőnek bizonyulhat, mivel képviseli és bemutatja mindazokat a borzalmakat, amelyeket az ilyen szélsőséges elképzelések és ideológiák képviselnek. Ez a regény végül elméleti síkon próbára teszi mindazokat az irányzatokat, amelyek sok mai fiatal identitását és elméjét befolyásolják. Sőt, a különféle woke, neo-kommunista, nacionalista és anarchista ideológiák e szatírán keresztül társadalom kritikaként tökéletes analógiákat mutat ugyanazokkal az ideológiákkal, amelyek tönkretették és felégették a világot a 20. század során. A tűz, amely ezeket fűti, egyben rávilágít a problémákra és a különféle vakvágányokra, amelyek tömegek értelmetlen halálához vezet. Ezért annak ellenére, hogy a mozgalmak szentnek beállított értékekre épülnek és igazságosnak hangzó gondolatokkal vannak feltöltve, a gyakorlatban valójában üresek, és végül mind ugyanabba az irányba mutatnak. Ennek eredményeként az aktivisták csupán képmutatásukról tesznek tanúbizonyságot. Így esett, hogy a „győztes” woke ideológia a könyvben is ugyan oda jut, és ugyan azt teszi, mint ellenségeik – az úgynevezett nacionalisták vagy kommunisták. Összefoglalva, nem létezik valódi egyenlőség, csak ugyanaz a diszkrimináció egy másik csoport részéről.
Másodszor, a regény hangvételéből és a szatíra kíméletlenségéből az az undor tükröződik, amit egy olyan ember érezhet, akinek már tele van a hócipője az identitáspolitikával, a kultúrharccal és a politika által szétfeszített társadalmi őrjöngéssel. Minden oldalról vakon üvöltöző, már-már szektásokra emlékeztető hívek hirdetik az igét, és lehetetlenség közös pontra jutni egyik kurzus képviselőjével sem. Egy idő után azok az emberek, akik mérsékeltebbek és kritikusan állnak a világhoz megcsömörlenek az egyre szélsőségesebb és hangosabb nézetektől, amelyekkel folyamatosan bombázzák őket.
Nem lehet a regényt részrehajlással vádolni, mivel minden kurzus szélsőségeit pontosan bemutatja és nem kíméli egyik oldalt sem. A lehető legjobban próbál kívülállónak látszani az író. A liberális és woke ideológiákat Partizán szemszögéből láthatjuk belülről kritizálva, míg a könyv második felében megjelenik Oguz fia Sólyomszem is, akinek a szemén keresztül a szélsőjobb és a vidék is megkapja a maga jogos kritikáját. Végül a centristák sem menekülhetnek. Minden kurzus megkapja a nekik járó görbetükröt, hogy szembe nézhessenek a bennük lakozó ördöggel. Azonban fontos kiemelni, hogy a narratíva miatt első ránézésre úgy tűnhet a legtöbb savazást a woke kapja. Viszont ez érthető abból a szempontból is, hogy egy manapság egyetemre járó fiatalnak (főként, ha bölcsész) nap, mint nap szembe kell néznie a liberális szélsőségekkel, mivel a kormánypropaganda mellett ez a csoport a leghangosabb. Ennél fogva pedig a regény egy nagyon fontos és szükséges kritikát fogalmaz meg egy olyan csoporttal szemben, amely sokszor érinthetetlenként és kritizálhatatlanul jelenik meg.
Harmadszor, a legfőbb uralkodó témák és trópusok, amelyek felváltva magyarázzák az eseményeket, egy bukás történetet mesélnek el. Először láthatjuk, ahogy a forradalom felfalja gyermekeit (a könyv első felében), ami Csipi halálában teljesedik be. Végig kísérhetjük az ideológiák szélsőségeinek kibontakozását is (bal – woke, jobboldal – nacionalista, közép – centralista), amely kiegészül Magyarország szétszakadt társadalmával és a csordamentalitás problémájával. Ezek a problematizált elemek végül egy forradalom kritikában összpontosulnak és együtt azt az elemet hordozzák, ami minden forradalmat legyőz, és ami a teljes pusztuláshoz vezet. Összességében, az utópisztikus világkép és – a kezdettel ellentétben – ez a végletekig tartó harc nem hozza el a paradicsomot, csupán por és hamu marad utána. Ennek az egyik eszköze pontosan a háborús narratíva és a hozzá tartozó mesélési forma. A másik eszköze pedig annak bemutatása, ahogyan a szereplők meghasonlanak önmagukkal, mindenki kifordul önmagából, és nem tudnak hűek maradni az eszmékhez, amelyek elindították őket az útjukon. Például Flóra, aki az Új Reformisták vezetője, a történet végére mégiscsak vallásos lesz; vagy Mad Dog, aki nem zombi módjára, de a centrizmus követőjévé válik, és szembe fordul a forradalommal. Maga az egész mozgalom is egy olyan irányt vesz, amely teljesen ellentétes az eredeti céljaikkal és végül beilleszkednek a fennálló világrendbe. Partizán, aki a legfőbb narrátorunk is egyben, folyamatosan küzd a saját identitás kríziseivel, mivel nem tudja teljesen magába fogadni a baloldali liberális és szélsőséges eszméket.
Egyben, egy ilyen módon ki nem mondott analógiát is rejt magában a regény, miszerint a szovjet-, a náci- vagy a francia forradalom történetéhez hasonló módon vezeti le Neon-Budapest felemelkedését és bukását. Ilyenek például a forradalom tagjai és szervezetei közötti rivalizálás, Sztálin felszámolja a riválisokat – Flóra átveszi a vezetést, vagy hatalmi vákuum Sztálin halála után – a kormányzás széthullik, miután meghalnak a korábbi vezetők; Robespierre és Danton – Mad Dog és Partizán; és a többi. Vagy, ahogyan azt Csipi halálának körülményeivel láthatjuk, az elit egy csoportja, amely az esélyteleneket használja a csatáik megvívására, feláldozva az igaz forradalmárokat. A regény végére pedig nyilvánvalóvá válik, hogy a szélsőséges elképzeléseknek csupán határtalan pusztítás és tömeges halálozás lesz a kimenetele.
A Magyarországon megfigyelhető ellentétek minden neme megjelenik a könyvben. Egyszerre szembesítenek minket a budapestiek által alkotott képpel a vidékiekről, illetve a vidékiek felsőbbrendűségérzetével is. A vidék eléggé kettős képet mutatva jelenik meg, egyszerre nomád, Honfoglalás korabeli barbár vidék, ahol a sámánizmus és a törzsi hierarchia az úr, és egyszerre középkori feudális, melyet a Sárkányos Lovagrend és a klérus képvisel. Azonban ott van a Vezér alakja is, aki Debrecenből kormányozza az „Igaz Magyarországot”, s a követői, a Narancshorda (eltéveszthetetlen, hogy kit is figuráz ki a szöveg). Például a vidékiek lovasíjászok képében jelennek meg és olya barbárokként tetszelegnek, akik úgy tekintenek az autókra, mint valami démoni fémlovakra. A városban pedig vérre menően ütköztetik ideológiáikat az idősebb nacionalisták (kiegészülve pár fiatal családdal) és a liberális érzelmű fiatalok (háttérből irányítva az elefántcsonttoronyból letekintő idősebb generáció által). Neon-Budapest megszületését követően pedig a városban idegenné és a múlt sebeivé válnak a templomok, ám mégis felüti a „tudományvallás” a fejét… A csatornákban idővel megjelennek a centristák is, mint valami ragály, és fertőzésszerűen terjed az általuk hirdetett „ige”.
A centrista zombik eredetét az „Apu” nevezetű kétarcú entitás személyesíti meg, és veszélyként jelentkezik minden oldal számára. Egyértelműen a Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton (FAM) által szervezett Apu azért iszik, mert te sírsz! című előadások ihlették. A centrizmus önmagában egy olyan érdekes jelenség, amely minden oldalból merít valamennyit és így egyik oldalhoz sem tartozik. Ám mivel mindenből kiszűri magának a jó irányzatokat és a működő elemeket így mind a bal és a jobb oldal számára is kihívóként lép fel. A mérsékeltek számára ez jelentheti a konszenzust vagy a hidat az ellentétes kurzusok között. Azonban a regényben is bemutatott szélsőségekben tiszta-szívvel hívőknek a centrizmus valós veszélyt hordoz, amely lerombolhatja az általuk addig felépített mozgalmat. Hasonlóan a könyvben olvasható monológokkal, a centrizmus a valóságban sem operál extrémitásokkal, hanem az észszerű meggyőzésre épít, és a konszenzust keresi, így találó analógiával jelenhet meg ez egy szélső értékeket képviselő személy számára amolyan ideológiai ragályként. S így igen találó a zombi hadsereg, amely alulról a társadalom legaljáról tör fel – a mélyből, az undergroundból – a csatornából. Ám fontos megjegyezni, hogy itt ennek a törekvésnek is szól egyfajta kritika, mivel az ilyen centrista szervezésű események körül is megjelentek a vakon hívő emberek, akik aláássák az egész törekvést.
A regényben rengeteg magyar és Magyarországon népszerű pop kultúrára, Youtube csatornára, podcastra és egyéb tartalomra vagy helyre utaló referencia megjelenik. Többek közt megjelenik a már fent említett Apu azért iszik, mert te sírsz!, az egyetemeken hírhedt Hallgatói Önkormányzat, a Bella Ciao, stb. Viszont „Apu” szerepe mellett a másik nagyon fontos elem a politikai egyensúly avatárjaként manifesztálódó Puszta Podcast csapata, amellyel egy igen érdekes archetípust állít fel a könyv. Ezek mellett pedig megjelennek Budapest híres pontjai és a bölcsészhallgatók kedvelt helyei (mint például az Auróra), illetve betekintést nyerhetünk ezek által a budapesti egyetemisták mindennapjaiba is.
A könyvben megjelenő három misztikus alak ellensúlyként létezik a szélsőséges eszmékkel szemben. Amolyan valóságba visszarántó kisember képét festi, aki próbálja megérteni az összes oldalt és sajátos módon mindennel szemben kritikával él. Valahol ez a kiutat kereső hős archetípusára hajaz, bár nem lehet teljesen kategorizálni ezt a jelenséget, mivel nem választ a lehetőségek között, hanem azokon kívül foglal állást, esetenként szembe is megy velük. Vajon ez egy segítő kar, amely kiemelheti az olvasót vagy a társadalmat abból a gödörből, amelybe fejvesztve belerohant?
Továbbá említést érdemel a könyv megjelenése és annak körülményei is. A Neon Genesis Kunság csapata szépen kihasználta a modern technológia adta lehetőségeket – mind a megjelentetés és finanszírozás tekintetében. Ám szerkesztés terén még lehetne mit javítani, mert néhol megnehezíti az olvasást a bekezdések, a behúzások, és a tiszta tagolás hiánya. Könnyen egybecsúszik egy-egy sor és vissza kell olvasni többször is, hogy kiderüljön például, az adott rész már nem a párbeszéd vagy a monológ része.
Ha a zsánerrel kapcsolatban kellene nyilatkoznom, akkor egy kicsit bajban lennék, mivel többféle eszközt is előnyére fordít a regény. Mindenféleképpen egy szatíráról van szó, de egyszerre társadalomkritika és szórakoztató irodalom. Legfőképp a filmnoir és a cyberpunk stílus ró le a műről, nekem legjobban a Cyberpunk 2077-et, a Sin City-t és Bladerunner-t megidéző műalkotás. Ám felsejlenek a történelmi regények eszközei és fordulatai is itt vagy ott. Néhol pedig animékre jellemző jelentek színesítik az adott narratívát. A retrospektív elbeszélési mód pedig szépen kiegészül a háborús narratívákkal, amely lehetőséget ad arra, hogy egy autentikus világépítés is végbe mehessen. Ez fontos a történet végkifejletét tekintve, mivel így jobban átérezhető a tragédia, amit Neon-Budapest elveszítése okoz. Bár a regény nagyon abszurd képeket fest néha, ezzel jól hangsúlyozza a feldolgozott témák maguknak a valóságban is tapasztalt abszurditását. Végezetül pedig ezen eszközök kreatív és mesteri használatával hűen figyelmeztet a veszélyre, miszerint az utópisztikus elképzelések könnyen fordulhatnak disztópiába és terrorba.
Összegezve az eddig leírtakat, a Neon-Budapest című regény szépen leképezi a fragmentált társadalom problémáját, amellyel itt Magyarországon szembe kell néznünk. Láthatjuk, ahogyan a mindennapokból kiemelt karakterekkel azonosított elképzelésekkel analógiában hogyan állnak egymással szemben az adott kurzusok és ahogy szinte semmiben sincs konszenzus. Jómagam is sokszor tapasztaltam, hogyan zárnak ki bizonyos vitákból, helyekről vagy csoportokból, mert volt egy apró nézeteltérésünk vagy csak simán mást gondoltunk bizonyos dolgokról. A tolerancia teljes hiánya. Ami pedig végül az egyes csoportok teljes végletekbe hajszolásához vezet, legfőképp egymással szemben.
Azonban a legfontosabb, amire felhívja a könyv a figyelmet az az a negatív hatás, amit az extrém csoportok okoznak az ideológiák mérsékelt követőinek, akik valóban jó szándéktól vezérelve változtatnának valamin. De így ők is megszenvedik azt, és a társadalom elfordul az egyes mozgalmaktól. Így járt az Amerikai Egyesült Államokban a Black Lives Matter (BLM) mozgalom, az LMBTQ különböző mozgalmai és a #metoo is. Hazánkban pedig így járatják le az ellenzéki vagy zöld (eco-friendly) kezdeményezéseket, a centrista vitákat, vagy a konszenzusra való törekvést – míg a kormány ugyanezt használja fel arra, hogy a saját malmába hajtsa a vizet.
Így érkezünk el ahhoz a fontos kitekintéshez, amely szintén kulcsfontosságú elemét képezi a könyvnek: a birka- vagy ahogyan a regényben hivatkoznak rá, a hordamentalistáshoz. Ez legfőképp a narancshordában jelenik meg, illetve a centrista kultuszban, amely mint egy zombi vírus fertőzi meg a kurzusokat. Végül ez a két csoport, a beszűkültségük révén csak egymást nem tudják letarolni. Fontos kiemelnem, hogy szerintem ezáltal egy pontos képet kapunk a birkamentalitásról, ami a magyarokat talán más népeknél jobban sújtja vagy jellemzi. Míg a nyugati társadalmaknál a különböző politikai vagy kulturális hovatartozás nagyjából arányosan megoszlik, egyensúlyban tartva az erőviszonyokat a kurzusok között, addig Magyarországon a könyvben is bemutatott hordák és kultuszok dominálják a közéletet. Ezzel tulajdonképpen megint csak ártva az adott kurzusnak, mivel kritika nélkül, agyatlan zombikként követnek egy ideológiát vagy mozgalmat. S a fiatalok körében is dúl a divatból való veretés az egyes csoportokhoz való tartozással – mikor sokszor nem is értve a dolog lényegét hangoztatják a kurzus igazát, meg sem hallgatva a másikat, még akkor sem, ha épp pontosan ez lenne az adott mozgalom egyik célja… Az egyes hatalomra törekvő erők pedig ezt kihasználva jól járnak, de a kulturális és politikai tér eközben szétbomlik, a kurzusokat pedig aláássa a tudatlan csőcselék.
A regény által is feltett fő kérdések megválaszolása természetesen az olvasói interpretációtól függ. Azonban én merem remélni, hogy nem csak szórakoztató irodalomként fog funkcionálni, hiszen egy fontos társadalmi kritikát vázol elénk a mű. Ez lehet egy eszköz is arra, hogy mélyen magunkba nézzünk és átértékeljük álláspontunkat a világgal szemben. De akár lehet egy görbe tükör a regényben megjelenő kurzusoknak is. Esetleg, hogy valóban a társadalom áfiumára való orvosságról van-e szó? Azonban jelenleg egyetlen kérdésre lehetetlen választ adni, az pedig az, hogy milyen nyomot és örökséget hagy majd az utókornak? Ami pedig a jövőt illeti, én csak merem remélni, hogy ez csak egy bemelegítés volt és hasonló vagy épp más jellegű írásokat még fogunk tudni olvasni a jövőben ettől a csapattól!
A könyvet őszintén és jó szívvel tudom ajánlani mindazoknak, akik a fent említett ideológiákat követik, vagy épp ezen csoportok tagjai, illetve azoknak is, akik félik azt a világot, amelyet az egyes extrémitások eredményezhetnek. Mindenki számára alkalmat biztosít, hogy magába fordulva értékítéletet hajtson végre. Emellett egy egyedi kitekintést, illetve pontosabban egy hiteles leírást ad az internet, az úgy nevezett „virtue signalling” és a woke által hirdetett tolerancia korában a fiatalok körében aktuálisan uralkodó elképzelésekről és világnézetekről. Véleményem szerint a legjobb egy üveg Chivas Regal és némi cyberpunk stílusú zene társaságában. Jó szórakozást (vagy épp borzongást) kívánok ehhez a műalkotáshoz, amelyben az ember által alkotott ideológiai borzalmak komikusan és egyben brutálisan öltenek testet egy szatíra képében!
A Neon-Budapest című könyv elérhető az alábbi Patreon linken: https://www.patreon.com/posts/vegre-elerheto-82815171
A PDF formátumú könyv az egyszeri fizetés után egyből, és az előfizetés lemondását követően is elérhető.
A cikkben megjelenő képek forrása a Neon Genesis Kunság 3 Facebook oldala: https://www.facebook.com/neongenesiskunsag
