Az olvasás, ha belegondolunk annak rejtelmeibe, akkor egy igazán furcsa emberi tevékenységnek tűnik. Ez egy olyan törekvés, amelyen keresztül megtapasztalhatunk valamit, ami valójában nem történik velünk abban az adott pillanatban. Vagy hogy más irányból közelítsek, ez egy olyan kognitív folyamat, amely segítségével megismerhetjük egy másik ember gondolatait. Ez egy tanulási, elmélyülési és érzelmi folyamat. Egy olyan élmény, amelyben elveszhet az ember, a fantáziálás egy irányított folyamata.
De egy kívülállónak, a nem-emberi szem számára, ez egy olyan furcsa tevékenység és folyamat, amit nehéz pontosan leírni.
Egy könyv olvasása közben kívülről úgy tűnhet – ha hajlandóak vagyunk egy lépésnyit távolabb lépni –, hogy egy meglehetősen szőrtelen állat, ha úgy tetszik, egy majom, egy elhalt fadarabot bámul, amelyre furcsa szimbólumok vannak felfestve, amelyeket más, rég elhalt dolgokból készült anyaggal vittek fel, majd ezeknek a szimbólumoknak a bámulásától ez az állat betép.
Így tűnhet az olvasás kívülről: egy papírra, egy elhalt fadarabra írt szimbólumok hatására dolgokat képzelünk el az elménkkel. Fantáziálunk és olyan dolgokat látunk az elménkkel, amelyek valójában nincsenek ott. Határtalanul, messzi tájakra utazhatunk és több különböző életet élhetünk, kreatív emberi elménkkel megfigyelve a végtelen lehetőségek kozmoszát. De ez nem más, mint egy furcsa szimbólumokkal teleírt papírdarabot bámulva hallucinálni; megjegyezvén, hogy amely szimbólumoknak az emberi szemlélőn kívül más semmi értelmet nem tud hozzájuk rendelni.
