Keleten ismét gyülekeznek a feketéllő felhők.
Gonoszság légiói masíroznak,
s csak ömlik, s gyűlik a sötétség ismét a világba.
Ó! Hiába regéltek, s tanítottak.
Összecsap Kelet s Nyugat! Nyughatatlan vén erők.
Ismét veszélyesek lettek a vidékek,
ocsmány viszályuk szít. Hitünk megremeg, imába
folytjuk fohászunk. S jő a lidércek,
feketék serege. Vezérüknek nyomában, rabszolgának
kiáltása hallatszik a távolba.
Félelem költözik a szívekbe, s bennem is nő az érzés.
Ne nézz bele a vad lángokba!
Ott látod: hatalmasok kiáltanak parancsokat katonáknak,
s ismét az ártatlanok vére hullik majd.
De mi tévő legyen az ember? Vajon hallatszódik-e a kérés?
Vagy nem hallatik mást a világ, csak jajt?
Félek én sárban s mocsokba hullva meghalni…
Végtelen lapok között a feledésbe veszni…
Fátyol mögé bepillantani s többé nem látni,
és ama révész… arcát utoljára megpillantani…