Hallottál már valaha a Szürke Városról? Igen? Nem? No, sebaj, most elmesélem…
Volt egyszer egy város, mely nem volt se fehér, de fekete sem. Ez a város Szürke volt, mint bármilyen másik város. S ezen városban volt egy ház, s a ház előtt egy kert. Nem más kert volt az, mint amolyan rózsakert. Szép nagy, terebélyes rózsabokrok nőttek ott. Volt veres, vörös, mint a vér, pirosa világhírű volt e fajtának, de szép lila, fekete, mint a szén, vagy talán oly magával ragadó, mint a csillagos ég, s nem utolsó sorban fehér, mely a Hold fényét tükrözte.
Viszont e háznak volt két lakója, egy öregebb férfi, s fiatal leánya. A férfi már őszült, viszont kellemes küllemű volt. A leánynak hosszú haja volt, színe, mint a róka veres bundája. Arca mindig vidám volt, szép barna szeme mindig örömet sugárzott. Sokat mosolygott. Mindenben segítette apját. Dolgos, ügyes leány volt. Sajnos édesanyja nem láthatta felnőni, nem taníthatta meg főzni, sütni. Nem foghatta a kezét, s nem mutathatta meg neki a varrás művészetét. E szép leányt Gabriellának hívták, anyja után Rózának, mely rózsát jelent, oly vörös rózsát, amilyen a kis kertben nyílik, az ablak alatt.
Róza varrónő volt, s szerelmes lett egy kereskedőbe, kihez később hozzáment. A kereskedő kit Kocsis Endrének neveztek egy kis hegyi falucskából származott, hol az erdő hemzsegett a veres rókáktól, s így azt Rókavölgynek is nevezték, de sokan csak úgy ismerték, hogy Szürkerév, s azok kik sorsa szomorú volt csak Menedékként. S kinek egy leánygyermeket adott ajándékba. De boldogságuk nem lehetetett hosszú… Róza meghalt, hogy gyermeke élhessen. Endre sosem hibáztatta Gabriellát, s mindennél jobban szerette. Feleségének ajándéka volt ő. Egy csoda. S egy kis darabka a feleségéből, Rózából.
Endre rengeteget utazott. Míg Gabriella kicsi volt mindig vitte magával. De ahogy nőtt egyre kevesebbszer. Nem akarta tovább kitenni az utazás veszélyeinek. Ugyan nem utazott külföldre, de a hegyi utak sokszor halálosak lehettek. Ezt nem akarta kockáztatni többet. Gabriella dolgos és ügyes leánnyá cseperedett, ki mindig segítette apját. Egy barátnője volt csupán, kivel folyton folyvást könyvtárba jártak. Szinte elválaszthatatlanok voltak. Roanne polgári családból származott. Minden évben együtt mulattak a Hátországi Vásárban.
Ahogy Gabriella cseperedett úgy rövidültek és fogyatkoztak ezek az utazások. Az idő Endre felett is eljárt. Megöregedett, s megbetegedett. Tudjátok, hogy van ez, sokat utazott, míg egy nap már nem.
Szép örökséget hagyott lányára, eleget hogy el tudjon indulni saját életében. Ebben a Szürke Országban, e Szürke Városban, s a kicsiny házikóban mely előtt rózsák nőttek. Színesek, szépek. Talán egyedüliek ebben a Szürke Világban. Gabriella virágkötő volt. S a pénzből, amit apja ráhagyott megnyitotta saját üzletét. Érdekes, de ez a Szürke, esős, s kicsiny szomorú ország, híres volt a szebbnél szebb vörös rózsáiról. S Gabriella olyan szép csokrokat készített belőlük, hogy csodájára jártak heted hét határról is.
Barátnőjével együtt járták a vásárokat. Vásárokról vásárokra. Mindenhol tárt karokkal várták őket. A csokrokat, amelyeket Gabriella készített mind szép és jó helyekre kerültek. Vitték szerelmes férfiak leányoknak, szerető gyermekek édesanyjuknak, férjek feleségüknek, gyászoló népek a szeretett sírjára, s szép lányok tűzték hajukba szép vörös rózsáját. S épp egy ilyen vásáron esett meg hogy Gabriella találkozott egy személlyel, ki neki is tűzött veres hajába egy ilyen szép vörös rózsát.
Ha nem láttam volna saját szememmel, el sem hinném, egy ilyen Szürke Világban, egy ilyen Szürke, s felhős napon, egy katona, aki épp hazatérőben volt a Szürke Falról, amit őrzött, meg állt egy ilyen vásárban. S ahogy szemük tüze találkozott, megtörtént a csoda. Nem volt ott többet mit mondani. A katonát Károlynak hívták. Nem volt különösképpen kiemelkedő, egy Szürke katona volt, egy Szürke seregben, s egy Szürke Falat védtek, hogy az oltalmazhasson egy Szürke Országot. De az nap megtörtént vele élete csodája, mint mindenkinek neki is kijárt egy csoda az életben, legyen az bármilyen is.
Ezen a dolgon nem is igen van mit regélni, a fiú szerette a lányt, s a leány a katonát, ez ilyen egyszerű volt. Mindketten boldogak voltak.
A leányért a katona visszavonult. Visszatértek a Szürke Városba, hol Gabriella virágokat, nevezetesen vörös rózsacsokrokat kötött, s hol Károly munkát vállalt egy műhelyben. Szerényen, de rendesen és boldogan éltek. A férfi aztán megkérte a leány kezét, s Gabriella igent mondott. Megeskettek, s lakodalmat csaptak.
Boldogan éltek, s hirtelen azt vették észre, hogy nem is olyan Szürke ez a Város, színes, s megtöltötték örömmel. S az Ország sem volt olyan Szürke többé, hiszen Gabriella csokrai színt vittek az életbe.
S boldogan éltek, míg meg nem haltak.
A ház előtt pedig a mai napig ott virágzanak azok a bokrok, mely szimbólummá váltak ebben a már Színes Országban. Én pedig azóta is öntözöm őket, hogy szép rózsái minden évben nyílhassanak.
Itt a vége fuss el véle…